A nagy csalán

A nagy csalán

Most, hogy napjainkban egyre közelebb kerülünk a természetes hatóanyagú gyógynövényekhez, érde- mes fontolóra venni a télre való felkészülésben. Egészségmegőrző vitaminkúrák részeként, vagy önmagukban is érdemes őket fogyasztani, hiszen számos jótékony hatásuk ismert és elismert.

Az egyik legsokoldalúbb gyógynövényünk a Nagy csalán. ( Urtica dioica ) Hazánkban és Európában  már régóta ismert kiváló gyógyhatása, azonban az utóbbi időben „elmentünk mellette”, nem fordítottunk rá elég figyelmet. De ismerjük meg egy kicsit közelebbről ezt a növényt…

Népies nevén csalánnak, csollánynak, vagy csohánnak is hívják, tájegységenként változó. A csalán a csalánfélék ( Urticaceae ) rendjébe tartozik. Levele felületét szőr szerű tüskék borítják, amiben hangyasav található, ezért csíp a csalán, azonban szárítva „haragossága” a múlté lesz.

Hogyan gyűjtsük?

Nos, jó hírem van, a csalán az ország egész területén megtalálható növény, így nem kell messze menni. Erdős, nyirkos területek aljnövényzeteként fordul elő a leggyakrabban. Ha lehetőségünk van rá, akkor a tavaszi, még zsenge leveleket gyűjtsük be, mert ilyenkor valamivel nagyobb a hatóanyag tartalma, mint ősszel.

Fontos, hogy ne poros vagy forgalmas utak mentén valamint városok közelében gyűjtsük a csalánt! Igyekezzünk minél érintetlenebb területről beszerezni a növényeket. (pl.: Erdők)

Szárítás

Gyűjtés után szárítani kell, jól átszellőző, árnyékos helyen. Úgy néz ki, hogy az idei ősz különösen bőkezűen méri a napsütést, így kiválóan tudjuk szárítani akár az őszi csalánleveleket is. Szárításhoz használjunk nagy lukú zsákot ( krumplis zsákot ).

Figyeljünk arra, hogy csak a levelet gyűjtsük be és szárításkor ne érje tűző napfény!

Természetesen a csalán gyökerét is lehet gyűjteni és szárítani, azonban ez lényegesen macerásabb folyamat.

Mi található benne? Mik a hatóanyagok?

Csalánlevél:

A csalán levél és herba tartalmaz flavonoidokat, fahéjsavakat, ásványi anyagokat, aszkorbinsavat, hangyasavat, a szőrökben pedig acetil-kolint, hisztamint, szerotonint .

Csalángyökér:

A gyökér drog tartalmaz szterolokat, lignánokat, poliszacharid fehérje polimert.

Mire jó?

Gyógyteaként fogyasztva számtalan jótékony hatása van:

-    vizelethajtó
-    általános immunerősítő
-    vértisztító
-    jótékony hatással van a magas vérnyomásra
-    jótékony hatással van a gyomorhurutra
-    jótékony hatással van a vőrbetegségekre
-    jótékony hatással van a hajhullásra

Sokan alkalmazzák vértisztító kúrák többségi részeként tavasszal, mert jól átmossa a veséket, védve bennünket a vesekőtől és a vesehomoktól, vagy ha már van, akkor kisöpri azokat  a szervezetből.

Aranyér kezelésére is kiváló. Ehhez nem kell mást tennünk, mint ülőfürdőben alkalmazni a növényt. Borogatása pedig a bőrbetegségeket enyhíti, vagy szűnteti meg. Főzete hajba dörzsölésével megelőzhető, vagy eltűntethető a korpa, illetve csökkenthető a hajhullás, hajzsírosodás. Kovasav tartalma miatt erősíti a kötőszöveteket, a körmöket, valamint a hajhagymákat.

De mire jó a gyökere?

Uraim, figyelem! A csalán gyökérzetét (Urticae radix) béta-szitoszterin-tartalma miatt a prosztata jóindulatú daganatának kezelésére alkalmazzák, növeli a vizelet mennyiségét, csökkenti a prosztata térfogatát. Főzetét külsőleg hajhullás és korpásodás ellen használják, vagy reuma elleni fürdővizet készítenek vele.

A tea:

Csalántea

Csalántea

Elkészítése roppant egyszerű, az adagolás rengetegféle módja ismert, pont ezért mondom el a saját receptemet, mivel jómagam is rendszeresen fogyasztok csalánteát.

-    Fogjunk két 3-3,5dl-es bögrét. Az egyiket pakoljuk tele szárított csalánlevéllel. Ne tömködjük meg, de ügyeljünk rá, hogy tele legyen.

-    Forraljunk 3-4 dl ivóvizet

-    Forrázzuk le a leveleket, és amilyen gyorsan csak lehet, borítsuk le a bögrét egy kistányérral. ( A gőzzel rengeteg hatóanyagot engedhetünk ki a konyhába )

-    Várjunk 10-15 percet, hogy a levélben lévő hatóanyagok teljesen kioldódjanak. Eközben a másik bögrébe tegyünk 3-4 teáskanál akácmézet. ( a répacukortól óvva intenék mindenkit )

-    A 10-15 perc várakozás a hűlés miatt is fontos, ugyanis így „nem tesszük tönkre a mézet”, megmaradnak annak kiváló hatásai.

-    Műanyag szűrővel szűrjük bele a levet a másik bögrébe, majd lassan kevergessük, amíg a méz teljesen fel nem oldódik.

-    Fogyaszthatjuk!

Kísérletezéseim során ezzel a „recepttel” értem el a ( számomra ) legjobb ízt. Sajnos a csalán főzete nem a legjobb ízű, de ne ijedjen meg, inkább kísérletezzen Ön is, mert az egészsége ennyit megérdemel!

Hajpakolás:

Hasonlóan készül, mint a tea, azonban itt nagyobb dózist érdemes bevetni, a teához használt mennyiség kétszerese lehet optimális.

-    Forraljunk vizet
-    Forrázzuk le a leveleket
-    Hagyjuk hűlni
-    Dörzsöljük a hajba, és várjunk 5-10 percet
-    Öblítsük le vele a fejbőrt

Ezt hetente kétszer, háromszor érdemes elvégezni, korpásodási és zsírosodási hajlamtól függően.

Borogatás:

Ugyan az, mint a hajpakolás, csak bőrfelületeinken alkalmazzuk.

Ülő fürdő:

-    engedjünk egy kádba optimális hőmérsékletű vizet
-    oszlassuk el benne a csalán főzetének levét
-    15-20 percet ülőfürdőzzünk

Allergia?

Természetesen előfordulhat, hogy enyhe allergiás reakciókat vált ki a növény főzete a szervezetből. (  Hazánkban minden 3. ember allergiás sajnos valamire.)

Jómagam a fű és fa félék pollenjének széles spektrumára vagyok allergiás, azonban a csalántea, vagy főzetének alkalmazása még nem váltott ki nem kívánt reakciót. Egyetlen egyszer égett tőle a szemem, de valószínűleg az elfogyasztott nagy mennyiség miatt. ( kb 1,5 liter ).

A legegyszerűbb teszt a „próba apróban”!

Kortyoljunk bele 1-őt, majd várjunk 3-4 percet. Ha nem érzünk torok, garat, száj  viszketést, enyhe nyelv feszülést, bizsergést, akkor nyugodtan elfogyaszthatjuk. A bőrön ugyan ez a helyzet! Csepegtessünk egy kevés mennyiséget alkarunk belső részére, majd dörzsöljük be. Várjunk 5-10 percet. Ha nem jelentkezik bőrpír, vagy viszketés, esetleg kiütések, akkor nyugodtan alkalmazhatjuk.

Kizáró okok?

Akinek elégtelen a szív vagy vese működése, vagy ödémái vannak, az ne fogyasszon csalánteát!

Természetesen a Balatoni Nyugalom Vendégházban is kedvére fogyaszthatja a csalánteát, hiszen egészséges gyógyteáink repertoárjában vezető szerepet tölt be nagyfokú hatékonysága miatt.

Egészséges gyógyteáink >>


Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

12 hozzászólás ehhez: “A csalán gyógyító ereje”

  • Nyakas Péter Ferenc szerint:

    Tisztelt Cím!
    Csalángyökér elkészítése miatt érdeklődöm. A tasakra az van írva, hogy forrázatot készítünk belőle, viszont a gyökereket általában főzet formájában fogyasztjuk. Mi az igazság? Köszönettel: Nyakas Péter Ferenc

  • Gazdag Richárd szerint:

    Kedves Ferenc!

    A csalán (Urtica dioica ) gyökerét ( Urtica radix ) főzetként célszerűbb felhasználni. A főzetet a kissé fásodott gyökér miatt szokták alkalmazni, hogy biztosan kioldódjanak a hatóanyagok belőle. A levélnél ( Urtica flos ) elég a forrázat is, mert ott nincsenek vastag, vagy fásodott növényi részek. Ügyeljen a főzet készítése során arra, hogy az edényen legyen fedő. Fedő nélkül az értékes illóolajokat, illetve hatóanyagokat kiengedjük a konyhába a gőzzel együtt. Fontos, hogy a főzetet zománcozott edényben készítsük, hiszen a gyógynövények hatóanyagainak fémmel való érintkezése módosíthatja azokat, ezért nem túl szerencsés. A főzet leszűrése során is ügyeljen a “fémmentességre”, használjon műanyag szűrőt és kanalat.

  • Nyakas Péter Ferenc szerint:

    Kedves Richárd!
    Köszönöm az útmutatást, eszerint fogom csinálni a főzetet.Tisztelettel: Nyakas Péter Ferenc

  • Nyakas Péter Ferenc szerint:

    Kedves Richárd!
    Katarina Horáková könyvében említi a nyers csalánlé jótékony hatását vizeletvisszatartás kezelésére. Még áprilisban a zsenge levelekből és a vékonyabb szárakból gyümölcscentrifugával készítettem levet, melyet éhgyomorra naponta 3x fogyasztottam. A legutóbbi lé már nagyon besűrűsödött, pedig már csak a leveleket használom. Ez a besűrűsödés abból származik, hogy már “öregek” a levelek? Most őszig már nem szabad ilyen célra nyersen fogyasztani a csalánt? Köszönettel: Nyakas Péter Ferenc

  • Gazdag Richárd szerint:

    Kedves Ferenc!

    Minden növény -a csalán is- a tavasz kezdetén ( a vegetációs idő kezdetén ) lényegesen több vizet vesz fel a talajból, mint nyáron, vagy kora ősszel. A tavasz korai szakaszában felvett víz és a benne oldott tápanyag segít kialakítani a növény zöld tömegének egészét, valamint biztosítja a gyors levél ( és ezzel együtt zöld színtest ) fejlődést, ami az év további szakaszában a növény “konyhájaként” funkcionál és tápanyaggal látja el azt. Mivel az év előrehaladtával csökken a növény vízfelvétele, ézért a növény leve is sűrűbb lesz. A szár részek pedig fásodnak, ezért ezek is vesztenek nedvesség és hatóanyag tartalmukból egyaránt. Természetesen továbbra is szabad fogyasztani, de számolni kell a nehézkessé váló préselési folyamatra.

  • Nyakas Péter Ferenc szerint:

    Kedves Richárd!
    Köszönöm a gyors választ!Akkor a préselt léhez adok egy kevés vizet, hogy a fogyaszthatósága hasonló legyen a kora tavaszihoz. Köszönettel: Nyakas Péter Ferenc

  • P.Jucus szerint:

    Kedves Ferenc!

    Szeretném megosztani az Én észrevételemet, a csalán jótékony hatásával kapcsolatban.
    Régóta ,,szenvedtem” már, az arcomat borító, hatalmas pattanásoktól. Mindent kipróbáltam szinte, kozmetikai szereket, homeopátiát, mígnem kozmetikusom tanácsára, kúraszerűen (napi 3 bögre)csalánteát fogyasztottam, és segített. Újra szép lett a bőröm. :-) Ez valóban csodaszer!

  • Lépő család szerint:

    tisztel emberek!!!

    most nem régen kb.2hete szettem be a csalánokat és azt szeretném megtudni fekve szárítottam és utánna a leveleit pedig 1 zacskóba raktam.jó így?és a virág pora is bekerült!! és azt szeretném megtudni,h lehet-e úgy fogyasztani? vagy csak a leveleket?

  • Gazdag Richárd szerint:

    Egyszerűbb, ha még szárítás előtt eltávolítja a leveleket a csalánról. Így nem kerül bele a virágpor. Csak akkor baj a virágpor ha valaki allergiás a családban.

Szóljon hozzá